Bajnai Újévi Kupa



A 2019-es év első tornáját Bajnán rendezték, ahová meghívást kapott az egyesületünk U12-es korosztálya. Velünk együtt 8 csapat küzdött a végső győzelemért. A szervezők két csoportba osztották a csapatokat, ahol körmérkőzések döntöttek, majd következtek az elődöntők, illetve a helyosztó mérkőzések.

Monostori Tivadar Emléktorna – Dorog



Az U12-es csapatunk ezen a hétvégén Dorogon egy emléktornán vett részt. Az eseményre 5 csapat fogadta el a meghívást. A nézők izgalmas és nagyszerű mérkőzéseket láthattak. Csapatunk a tőlük megszokott szép játékkal megszerezték az első helyet, ami azért is nagy öröm hiszen nagyon jó csapatok ellen léptek pályára.

Pokorny József Emléktorna



December 22-én évzáró torna jelleggel két korosztályunkkal vettünk részt a Hidegkúti SC szervezésében megrendezett Pokorny József emléktornán a II. kerületben. U10-eseink a hazaiak lány csapatával kezdtek, ahol 6 gólt szereztek, míg a mi kapunk érintetlen maradt. Ezután még két csoportmeccs várt a gyerekekre: Voyage SE – Postás SE 2:0 Ikarus BSE – Voyage SE 0:2 Csoportelsőként jutottunk az elődöntőbe, ahol a másik csoportból a Budafoki LC-vel nagyot küzdő, de végül csoportmásodikként bejutó

Winter Cup – I. forduló



Egyesületünk idén is résztvevőként szerepel a hagyományos téli Winter Cup fedett műfüves bajnokságon. Ebben az évben 3 korosztályban vesszük fel a versenyt a nívós mezőnnyel. December második hétvégéjén rendezték meg a 2007-es születésű játékosok első fordulóját. Remek mérkőzéseket láthatott a közönség, és azt is lejegyezhetjük hogy fiatalabb játékosaink is szerepet kaptak. Mind a négy mérkőzésünket megnyertük, és mindösszesen egy gólt kaptunk. A pontos eredmények a fotók között láthatóak.

X. Osvald Béla Kupa (2007-2008)



A novemberi esztergomi kupasorozat utolsó felvonásán, a 2007-8-as korosztálynak rendezett Osvald Béla kupán nyolc csapatos mezőny lépett pályára, ahol a környékbeli csapatok legjobbjai képviseltették magukat. Várakozásainkat némileg felülmúlva csoportunkban minden mérkőzést sikeresen vettünk. Elsőként a meglehetősen fizikális focit játszó Visegrád ellen nyertünk 1-0-ra, majd a Komárom csapatát sikerült 3-0 arányban legyőznünk. A harmadik csoportmérkőzésen 6-0-s győzelemmel biztosítottuk a helyünket az elődöntőben, ahol a Nyergesújfalu csapatával vívtunk egy izgalmas találkozót. Mindkét félidőben egy találatot szereztünk, így a