Piliscsaba – Felkészülési mérkőzésekU 9 és U 11



A Piliscsabai Atlétikai és Futball Club U11-es futsalosai látták vendégül csapatainkat egy felkészülési mini-villámtorna keretein belül. A villámtorna négy csapatát a helyiek két csapata és a mi U11-es illetve U9-es gárdáink alkották. Mindenki játszott mindenki ellen, azaz három 18 perces mérkőzés jutott mindegyik alakulatnak.
Edzőnk abban a szerencsés helyzetben volt, hogy játékosaink részéről nagy volt az érdeklődés, így minden meccs felénél komplett csapatot cserélt. Tizenegy éveseinket két U9-essel egészítette ki, míg a kisebbekhez delegált egy játékost az U11-ből, ennyi módosítás történt csak a korosztályok csapataiban.

A fiatalabbjaink részére a tapasztalatszerzésen volt a fő hangsúly amellett, hogy edzőnk szeretett volna bátor játékot látni a gyerekektől. Nos, az első mérkőzés kezdeti megszeppentségéből gyorsan kilábaltak a srácok, és nagyon talpraesetten, kezdeményezően játszottak az eggyel magasabb korosztályú csapatok ellen még annak ellenére is, hogy ezt megelőzően futsal labdával csak néhány edzésen találkoztak. Győzelmet nem szereztek, gólokat azonban igen és pozitív hangulatban végződött számukra a torna.

A nagyobbak játéka kellemes meglepetés volt, mindkét PAFC elleni meccsen hajszál döntött csak, egyszer oda, egyszer pedig ide.

A délelőttöt a meccsek utáni terülj-terülj asztalkám tette még emlékezetesebbé, amely részben vendéglátóink, részben pedig a velünk tartó Voyage-os Szülők érdeme. A legnagyobb sikere a palacsintának volt, ám a többi süteményből sem maradt a tálakon. Ezúton is köszönjük mindenkinek!

  • DSCN7705
  • DSCN7706
  • DSCN7707
  • DSCN7708
  • DSCN7709
  • DSCN7710
  • DSCN7711
  • DSCN7712
  • DSCN7713
  • DSCN7714
  • DSCN7715
  • DSCN7717
  • DSCN7718
  • DSCN7719
  • DSCN7720
  • DSCN7721
  • DSCN7722
  • DSCN7723
  • DSCN7724
  • DSCN7725
  • DSCN7727
  • DSCN7728
  • DSCN7730
  • DSCN7731
  • DSCN7732
  • DSCN7733
  • DSCN7734
  • DSCN7735
  • DSCN7736
  • DSCN7737
  • DSCN7738
  • DSCN7739
  • DSCN7740

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása