Voyage SE – FFCBajnoki mérkőzés 18. forduló

0-3
A 18. fordulóban, a Voyage csapata az FFC alakulatát fogadta a Bánka Kristóf Sportközpontban. A mérkőzés első 45 percében a vendég alakulat harcosabb és gólratörőbb játékkal rukkolt elő, melynek eredményeként hármat rámoltak be a hazaiak kapujába. A második játékrészben kiegyenlítettebb lett a játék képe, egyre-másra keletkeztek helyzetek a kapuk előtt, melyből mindkét társaság egyet-egyet tudott csak értékesíteni. Összességében, a kilátogató nézők egy közepes színvonalú mérkőzést láttak, ahol a játék képe alapján teljesen megérdemelt vendég siker született.
Farkas Sándor edző nyilatkozata:
Az első félidőben az FFC nagyszerűen élt a hibáinkból. Háromszor is. A szünetben sikerült a csapatot megnyugtatni és kombinatív, szép játékot mutattunk. Megérkezett a szépítő találat, de nem sikerült szorossá tenni a mérkőzést, sőt egy kontratámadás végén újra háromra nőtt a különbség. Első félidei gyávaságunk miatt sajnos jogosan nyert az FFC nagyon, korrekt játékvezetés mellett.