Voyage SE – Ferencvárosi FCBajnoki mérkőzés 1. forduló

5-2
2-2

A mérkőzés jegyzőkönyve

A bajnoki címet megcélzó FFC ellen a Voyage nem büszkélkedhet látványos mutatókkal:
két-két Budapest Kupa és bajnoki mérkőzést játszott ezidáig egymással a két csapat és a Voyage mindannyiszor vesztesként hagyta el a játékteret, tizenhárom FFC gólra pedig mindössze hárommal tudtak válaszolni.

Valami hasonló volt készülőben ezen a mérkőzésen is, hiszen a vendégek a 24. percben már második találatukat szerezték, és ez az állás a vendéglátók csúfos vereségét helyezte kilátásba.

Talán csak a Voyage játékosai hittek az ezt követő fordulatban. A 30. percben Árpád Péter labdája talált utat a zöld mezesek kapujába, majd a 34. percben Bognár Imre egalizálta az eredményt, így 2-2-es állásnál vonultak az öltözőkbe a csapatok.

A félidőt Cseh Péter gólja nyitotta, majd az 55. percben Ubránkovics Ádám jól eltalált szabadrúgása révén már 4-2-re vezetett a hazai alakulat. A hátralevő időben az FFC mindent egy lapra feltéve támadott, miközben a tőlük megszokott kemény faultokkal és szóbeli “intézkedésekkel” tarkították játékukat, és a játékvezetői hármasnak ekkor már igen nagy erőfeszítésébe került kordában tartani a pattanásig feszült légkörben az indulatokat. Végül Bognár Imre újabb találata zárta a mérkőzést, amelyet a Voyage egy már-már reménytelennek tűnő állásból megfordítva 5-2-re nyert meg.

Bajnóczi Tamás: “Az első forduló eredménye mindig lényeges, egészen a második fordulóig. Bár örülünk ennek a részsikernek, továbbra is megfelelő szerénységgel készülünk és igyekszünk csiszolni a még nagyon csiszolatlan játékunkat.

  • 20130817-01
  • 20130817-02
  • 20130817-03
  • 20130817-04
  • 20130817-05
  • 20130817-06
  • 20130817-07
  • 20130817-08
  • 20130817-09
  • 20130817-10
  • 20130817-11
  • 20130817-12
  • 20130817-13
  • 20130817-14
  • 20130817-15
  • 20130817-16
  • 20130817-17

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása