Nagytétényi SE  –  Voyage SEBajnoki mérkőzés 2. forduló

1-2
0-1

A mérkőzés jegyzőkönyve

A Voyage eddigi idegenbeli mérlege a Nagytétény ellen nem sok jóval kecsegtette a tavalyi ezüstérmest. A kérdés az volt, hogy vajon sikerül-e megtörni a sok éves átkot vagy folytatódik a nagytétényiek pozitív szériája vendéglátóként.

Végig nagy csata folyt a középpályán, igazi gólhelyzetet nem láthattak a szurkolók az első félidőben, amikor azonban Benedek előtt lehetőség adódott a Voyage csatára élt is vele és Ubránkovics ívelését Mergl hálójába fejelte. 0-1.

A szünet utáni játékrész hasonló küzdelmes focit hozott és a végig harcosan játszó hazaiak elszántsága a 80. percben góllá érett egy szép egyéni akció után. 1-1.
Nem blokkolta a bekapott gól a vendégek támadó kedvét, ugyanis a középkezdésből vezetett támadás végén Bognár gurított a tétnyiek kapujába és ezzel beállította a végeredményt. 1-2.

Inkább a küzdelem dominált a találkozón, mindkét védelem koncentráltan látta el a feladatát, így nem sok babér termett ezen a napon a csatároknak. A mérkőzés közben eleredő eső folytán csúszóssá váló talaj pedig nem könnyítette meg a passzok pontos kivitelezését a középpályások számára.  Végül egy nem látványos, de annál izgalmasabb mérkőzésen megérdemelt vendégsiker született.

Bajnóczi Tamás, edző: “A csapat lelkületének fontos, hogy ilyen nehéz mérkőzéseket tudjunk sikerrel venni. Egyébként is rettentő nehéz Nagytétényből pontot elhozni, de emellett azt gondolom nagyon taktikus futballal rukkolt elő ellenfelünk, ami még értékesebbé teszi számunkra ezt a három pontot.

  • 20130825-01
  • 20130825-02
  • 20130825-03
  • 20130825-04
  • 20130825-05
  • 20130825-06
  • 20130825-07
  • 20130825-08
  • 20130825-09
  • 20130825-10
  • 20130825-11
  • 20130825-12
  • 20130825-13
  • 20130825-14
  • 20130825-15

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása