Ikarus-Voyage SEBajnoki mérkőzés 25. forduló

4-1
2-1

A mérkőzés jegyzőkönyve

A 25. fordulóban az Ikarus csapata a Voyage együttesét fogadta a Bátony utcában.
Kellemes tavaszi időjárás, valamint a szomszéd pályán egy gyermek torna fogadta a center pályára lépő két csapatot.

Nem a várt forgatókönyvvel indult a találkozó. A Vendég alakulat támadó szellemű játéka, talán a hazaiakat is meglepte, mert az első negyedórában a fehérek alig találkoztak a labdával. Szemre tetszetősen footballozott a narancs-kék alakulat, és ennek eredményeképpen a 14. percben Molnár talált be a hazaiak kapujába. Talán ez jelentette az ébresztőt a XVI.kerületieknél, mert számukra a találkozó innen kezdődött el. A gól után a Krampek alakulat, egyre több támadást vezettek Crispin kapujára, de a hálóőr
egyenlőre “állta a sarat”. A félidő hajrájában egyre erősödött a nyomás a vendégek kapujára, amit már sem a védelem, sem pedig Crispin kapus nem tudott áthidalni a gól elkerülése érdekében. Zúgott az “ika”, mikor a 28. percben Bálint, majd a 35. percben Steuer talált a kapuba.

Fordulás után ismét kiegyenlítettebb lett a küzdelem. Helyzetek mindkét oldalon, de gólt egyenlőre csak az első játékrészben láttunk. Mindkét kapu előtt volt két tizenegyes gyanús esetet, de Döme játékvezető “angol stílusú” játékvezetésénél ezek nem értek büntetőt.
A 79. percben ismét zörrent a háló, mikor az Ikarus játékosa Devecser fejelte be a harmadik gólt. Már mindenki elkönyvelte a végeredményt, mikor Borgulya egy bomba lövéssel pókhálózta ki a bal kapufa melletti területet. Ezzel alakult ki a 4-1-es végeredmény.

Wágner Ádám (vezetőedző)

Szerencsémre, sokszor másképp látok egy-egy mérkőzést, mint a körülettem lévők. Dicséretet érdemelnek a fiúk, hogy végig győzelemre játszottak. Azt gondolom, ha az első félidőben Bognár, Molnár, Szabó és Kóródi ziccer helyzetéből nem csak egyet, hanem kettőt legalább sikerül értékesítünk, akkor nagy különbséggel győzhettük volna le ellenfelünket. A második félidőben, 2 – 1-es hazai vezetésnél pedig Benedek kapufát fejelt, tehát azt is egy meghatározó pillanatnak említeném. Végig felvállaltuk a támadó futballt, és helyenként kifejezetten szépen játszottunk, de a fordulópontokból nem jöttünk ki jól. 5 új játékost beépítve a kezdőcsapatba, a tavaszi idény első harmadában15 pontból 7-et, a második harmadában 15 pontból már 9-et gyűjtöttünk be. A táblázaton az őszi helyezéshez képest előrébb állunk, úgyhogy a bajnokság záró, ötmeccses szakaszának is a megkérdőjelezhetetlen fejlődés szellemében vágunk neki.

  • IkaVoy1
  • IkaVoy2
  • IkavoyVoyage
  • meccsjelenet1
  • meccsjelenet2
  • meccsjelenet4
  • meccsjelenet5
  • meccsjelenet6
  • meccsjelenet7
  • meccsjelenet8
  • Voygol1
  • Voygol2
  • Voygol3

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása