Testvériség SE – Voyage SEBajnoki mérkőzés 6. forduló

0-0
0-0

A mérkőzés jegyzőkönyve

Kellemes őszi idő várta a csapatokat a Bánkút utcában, ahol a Testvériség csapata
a Voyage alakulatát látta vendégül, a hatodik forduló egyik nyitó mérkőzésén.
A hazaiak kezdték harcosabban a találkozót, ami a 14. percben megszakadt, mikor a narancs-kékek egyik gólhelyzetben kiugró csatárát, a játékvezető leshelyzetben találta. Ettől a ponttól megváltozott a játék képe, és a Voyage átvette a játék irányítását. Sorra dolgozták ki helyzeteiket, de hol a csatárok hibáztak, hol pedig a hazai kapus hárította próbálkozásaikat.

A második félidő ott folytatódott ahol az elsőnek vége volt, annyi különbséggel hogy a hazaiak egy-két kontratámadással jelezték, hogy nem csak védekezni tudnak. A másik oldalon pedig, meg kell említenünk, hogy amikor már verve volt a hazai védelem a hálóőrükkel együtt, akkor több ízben besegített “fortuna keze” a kapufával.
A mérkőzés utolsó 10 percében szinte egykapuzott a Voyage csapata, gólhelyzetei zsinórban érkeztek, de a befejezésbe mindig hiba csúszott. Összességében a Voyage többet tett, hogy győztesként hagyja el a pályát. De ez egy olyan sportágban mint a foci,
csak akkor mérhető, ha gólörömöt is ünnepelhetnek. Ma ez elmaradt mindkét csapat életéből….

Farkas Sándor edző nyilatkozata:
Egy kiegyensúlyozott mérkőzésen igazságosnak mondható döntetlen született. Több sebből vérzünk, de kis szerencsével meg is nyerhettük volna a találkozót.

  • DSCN5280
  • DSCN5281
  • DSCN5282
  • DSCN5283
  • DSCN5284
  • DSCN5285
  • DSCN5286
  • DSCN5287
  • DSCN5288
  • DSCN5289
  • DSCN5290
  • DSCN5291
  • DSCN5292
  • DSCN5293
  • DSCN5294
  • DSCN5295
  • DSCN5296
  • DSCN5297
  • DSCN5298
  • DSCN5299
  • DSCN5300
  • DSCN5301
  • DSCN5302
  • DSCN5303
  • DSCN5304
  • DSCN5305
  • DSCN5306
  • DSCN5307
  • DSCN5308
  • DSCN5309
  • DSCN5310
  • DSCN5311
  • DSCN5312
  • DSCN5313
  • DSCN5314
  • DSCN5315
  • DSCN5316
  • DSCN5317
  • DSCN5318
  • DSCN5319
  • DSCN5320
  • DSCN5321
  • DSCN5322
  • DSCN5323
  • DSCN5324
  • DSCN5325
  • DSCN5326
  • DSCN5327
  • DSCN5328
  • DSCN5329
  • DSCN5330
  • DSCN5331
  • DSCN5332
  • DSCN5333
  • DSCN5334
  • DSCN5335
  • DSCN5336
  • DSCN5337
  • DSCN5338
  • DSCN5339
  • DSCN5340
  • DSCN5341
  • voy 01
  • voy 02
  • voy 03
  • voy 04
  • voy 05
  • voy 06
  • voy 07
  • voy 08
  • voy 09
  • voy 10
  • voy 11
  • voy 12
  • voy 13
  • voy 14
  • voy 15
  • voy 16
  • voy 17
  • voy 18
  • voy 19
  • voy 20
  • voy 21
  • VOY csap kep

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása