Voyage SE – Fővárosi Vízművek SKBajnoki mérkőzés 26. forduló

4-0
4-0

A mérkőzés jegyzőkönyve

A forduló egyik zárómérkőzését a Fay utcában láthattuk, ahol a Voyage, a Vízművek csapatát fogadta. Érdekesen indult a találkozó, mivel a vendégek kispadján és a jegyzőkönyvében is csak a vezetőedző volt látható, cserejátékos a piros mezeseknél nem volt. Ennek megfelelően, a vízesek taktikájukat is erre építették,  mélyen visszaálltak védekezni és alig lépték át a felezővonalat. A hazai alakulat pedig az első perctől támadólag
lépett fel. A narancs-kékeknél Benedek Tamás parádézott, lényegében amikor Smahulya kapuja elé keveredett rögtön középkezdéssel jöhettek a vendégek. Négy találata, a 8, 14, 35, 42. percben esett. Talán folytatódhatott volna a gólok gyártása, azonban……..az első félidőben több vendégjátékos sérültet jelentett, s mivel cserére nem volt lehetőség,
a félidő lefújása előtt, a minimális csapat létszámmal “lézengtek” a pályán. A 42.percben pedig végleg “elfogytak” a pirosak, mikor Hartmann a kiállítás sorsára jutott. A találkozón ez volt az utolsó mozzanat, mivel a szabályok értelmében Zimonyi játékvezető a 44.percben lefújta a találkozót. Folytatás a szövetségben….

Wágner Ádám (vezetőedző)

Úgy gondolom, azzal a cselekvéssorral, hogy egész héten tettük a dolgunkat az edzéseken, és a hónapokkal előre kiírt bajnoki mérkőzés májusi, napsütéses estéjén, gyakorlatilag a teljes keretünkkel (2 kapus és 16 mezőnyjátékos a jegyzőkönyvben) vártuk ellenfelünket az otthonunkba, helyesen jártunk el. Az élet eseményei elrendezik a továbbiakat. A külföldre költöző Spáth Márton játékosunknak köszönöm az eddigi munkáját, további sikereket kívánok neki a sportpályán és magánéletben egyaránt!

  • DSCN2562
  • DSCN2563
  • DSCN2564
  • DSCN2565
  • DSCN2566
  • DSCN2567
  • DSCN2568
  • DSCN2569
  • DSCN2570
  • DSCN2571
  • DSCN2572
  • DSCN2573
  • DSCN2574
  • DSCN2575
  • DSCN2576
  • DSCN2577
  • DSCN2578
  • DSCN2579
  • DSCN2580
  • DSCN2581
  • DSCN2582
  • DSCN2583
  • DSCN2584
  • DSCN2585
  • DSCN2586
  • DSCN2587
  • DSCN2588
  • DSCN2589
  • DSCN2590
  • DSCN2591
  • DSCN2592
  • DSCN2593
  • DSCN2594

Nincs még hozzászólás.

Hozzászólás írása